Cégtörténet
Cégünk alapító vállalatát, a Plural-t, 1917-ben alapították Németországban. A későbbi vállalatcsoport szolgáltatásai között kiemelt helyen található az épülettakarítási ágazat, az intézményi vendéglátás, a zöldterület gondozás, az őrzés-védelem, hosztesz szolgáltatás, valamint különböző tréningek szervezése és lebonyolítása.
A német cég nyereséges működése és a sok évtized alatt felhalmozódott tapasztalata alapozta meg a tulajdonosaik azon döntését, hogy Németországon kívül is alapítanak vállalkozásokat.
Az első külföldön életre hívott vállalat, az 1996-ban Magyarországon létrehozott Plural servicepool Hungary Kft. volt. Cégünket olyan szakemberek indították útjára, akik megfelelő nemzetközi tapasztalatokkal rendelkeztek, továbbá folyamatos továbbképzésükkel biztosítottá vált a nemzetközi módszerek megismerése, a korszerű és új technológiák magyarországi adaptálása.
1999. december 17-én külső független tanúsító szervezet által lefolytatott tanúsítási folyamat eredményeképp cégünk – a hasonló profilú cégek közül az elsők között – megszerezte az
MSZ EN ISO 9001-es minőségirányítási rendszer bevezetését igazoló rangos szakmai elismerést, valamint 2002 szeptemberétől bevezette és működteti az
MSZ EN ISO 14001 szabvány szerinti környezetközpontú irányítási rendszert. Napjaink kihívásainak megfelelően került szintén bevezetésre a
MSZ 28001:2008 (OHSAS 18001:2007) Munkahelyi Egészségvédelmi és Biztonsági irányítási rendszer.
Megalakulásunk óta folyamatosan arra törekszünk, hogy megfeleljünk üzleti partnereink elvárásainak. Ennek köszönhetően a fő vállalkozási területünkön, Budapesten kívül, sikerült országosan kiépíteni szolgáltatási rendszerünket.
2005-ben – a szolgáltatási kör bővülése és a regionális terjeszkedés érdekében – a németországi cégcsoport diverzifikálta tevékenységét, átszervezte a nemzetközi hálózatát. Ezzel párhuzamosan átalakultak a tulajdonosi viszonyok is, így Közép-Kelet-Európában PQS (Plural Quality Services) néven nyújtunk teljes körű infrastrukturális szolgáltatásokat partnereinknek, amelynek alapjai az évszázados „Plural” tapasztalat és szolgáltatási filozófia, a minőség és a stabil pénzügyi háttér.
2010 nyarán a PQS 100 %-os magyar tulajdonba került. A PQS International Zrt. tulajdonlására 2010. augusztus 24-én megalakult a Prizma FM Zrt.